Mikor fordult elő utoljára, hogy azt mondtad valakinek, „nem értek veled egyet” vagy „nem tudok neked segíteni”? Ha nehezen idézel fel egy ilyen pillanatot, megvan rá az esély, hogy az ún. „people pleasing” viselkedésminta miatt. Ez azt írja körül, amikor az önértékelésünket, belső biztonságunkat annak függvényébe helyezzük, hogy mások mennyire elégedettek velünk. Ezt ne keverjük össze a kedvességgel és a segítőkészséggel, amikor egy választásról beszélünk, ami lelkileg feltölt és segít a kapcsolódásban! Ezzel szemben a „people pleasing” középpontjában egy belső kényszer áll, amely gyakran frusztrációval és kimerültséggel jár együtt.

Az angol „people pleasing” kifejezést nem könnyű lefordítani, de talán a legtalálóbb magyar szókapcsolat rá a megfelelési kényszer. A megfelelési kényszer nem egy hivatalos diagnózis, hanem egy mélyen gyökerező, gyermekkorból származtatható viselkedésminta, amelyre a pszichológia a szociotrópia vagy önfeláldozó séma (self-sacrificing schema) terminusokat használja.

A minta eredete

A megfelelési kényszer kialakulását kétféleképpen is megközelíthetjük: eredetét egyrészt kereshetjük az emberi történelemben, másrészt pedig személyes életünkben. Ha az előbbi szempontjából vizsgálnánk meg, akkor egészen az időszámításunk előtti időkbe kellene visszautaznunk, ahol őseink csoportokat vagy törzseket alkotva védekeztek a vadállatok ellen, gyűjtögettek, vadásztak – röviden összefoglalva: megosztották a munkát. Ebben az időben a mások általi elfogadottság, a csoporthoz való tartozás a túlélés egyik feltétele volt, hiszen, aki egyedül maradt, az könnyen egy ragadozó áldozatául eshetett vagy akár éhen is halhatott.

Bár a modern világban az életkörülmények megváltoztak, a legtöbbünknek – társas lényként – szüksége van arra, hogy tartozzon valahová, és hogy tartós, mély kapcsolatokat alakíthasson ki másokkal. Félünk az egyedül maradástól, és attól, hogy ez azt jelentené, kevesek vagyunk vagy lehetetlen minket szeretni. Akár a végletekig is képesek vagyunk elmenni azért, hogy megfeleljünk másoknak, és ezzel elkerüljük a visszautasítást, az elszigetelődést.

Ha a személyes életünk felől közelítjük meg a témát, akkor érdemes visszatekintenünk gyermekkorunkba, ugyanis a megfelelési kényszer legtöbbször ebben az időszakban alakul ki.

A „people pleasing” viselkedésmintát okozhatja:

– a feltételes szeretet (amikor azt tanuljuk, hogy a szeretet, az elismerés vagy a figyelem jutalom, amit ki kell érdemelni, például megfelelő viselkedésen vagy jó jegyeken keresztül),

– az érzelmileg elérhetetlen szülők (a távolságtartás gyakran azt eredményezi a gyerekeknél, hogy igyekeznek ráhangolódni a szülő igényeire, hogy ezáltal kerülhessenek közelebb hozzá),

– a konfliktusos vagy kiszámíthatatlan család (ahol megtanuljuk, hogy jobb a háttérben maradni, meghúzódni),

– illetve, ha környezetünk rendszeresen úgy reagált a problémáinkra, hogy azok „nem is olyan nagyok”, csupán mi vagyunk „túlérzékenyek”.

A megfelelési kényszer társadalmi és nemi szerepek következménye is lehet: különösen a nőknél nem csupán elfogadott, hanem kulturálisan támogatott, sőt elvárt az úgynevezett „jó kislány”-szerep, mások érzéseinek és gondolatainak folyamatos figyelembevétele akár a saját igények háttérbe szorítása árán.

Milyen jelei vannak a megfelelési kényszernek?

A megfelelési kényszernek számos jele lehet, amelyekre érdemes odafigyelnünk a mindennapokban, hiszen, ha gyakran tapasztaljuk magunkon ezeket, akkor előfordulhat, hogy mi is érintettek vagyunk.

A jelek a következők lehetnek:

– krónikus igent mondás (a válasz ösztönösen jön, de utána akár napokig is őrlődünk egy olyan dolgon, amit valójában nem akartunk elvállalni),

– folytonos bocsánatkérés,

– mások hangulatának állandó figyelése és alkalmazkodás hozzá,

– örökös konfliktuskerülés (ha valaki megbánt, akkor sem beszélünk róla, nehogy veszekedés legyen a vége),

– önmagunk rejtegetése (nem vállaljuk fel az igazi véleményünket, az érzéseinket, a vágyainkat, a hobbijainkat, az érdeklődési körünket),

– aránytalanul rosszul viseljük a kritikát (számunkra a kritika egyenértékű azzal, hogy a másik nem kedvel, nem szeret),

– túlmagyarázás (mindent hosszasan indoklunk, mert úgy érezzük, igazolnunk kell magunkat),

– kimerültség, lappangó harag és érzelmi kitörések (negatív érzéseink folyamatos elnyomása azt eredményezi, hogy ezek robbanásszerűen törnek ki belőlünk, például sírás formájában, ami után bocsánatot is kérünk),

– nem tudjuk, mit szeretünk (mivel mindig mások igényeihez, preferenciáihoz alkalmazkodunk, nem tudjuk megítélni, mi az, ami minket érdekel, amit mi szeretünk).

A „people pleasing” mintázata a teljesítménykényszerben, maximalizmusban is megjelenik. Ilyenkor minden kapcsolatunkban, munkahelyi vagy iskolai feladatunkban a lehető legjobbat szeretnénk nyújtani, a tökéletességet hajtjuk. Ez a külvilág számára pozitívnak tűnhet, belül viszont lassan felőröl minket. A legkisebb hibát is bukásként éljük meg, rettegünk attól, hogy csalódást okozunk másoknak, és ha ez megtörténik, nem fognak többé kompetensnek tartani. Minden feladatot elvállalunk, amit ránk bíznak, még akkor is, ha ezt saját mentális egészségünk, esetleg kapcsolataink bánják.

A megfelelési kényszer a határhúzásban –, vagy inkább annak hiányában – is megmutatkozik. Az egészséges határok kialakítása elengedhetetlen a jól működő, tartós kapcsolatok és nem utolsósorban a kiegyensúlyozott élet fenntartásához. A „people pleasing” a nem létező vagy gyenge határok egyik jele lehet. A határokról bővebben ebben az írásomban olvashatsz.

Hosszú távú következmények

A „people pleasing” a környezet számára pozitív jellemvonásnak tűnhet, azonban a látszat néha csal, és ebben az esetben sincs másképp: a megfelelési kényszernek komoly következményei lehetnek. A saját érzelmeink, vágyaink folyamatos elnyomása krónikus kimerültséghez és kiégéshez vezethet, kutatások szerint akár szorongást vagy depressziót is okozhat.

Az elfojtott frusztráció ráadásul nem tűnik el nyomtalanul: elraktározódik, aztán olyan erővel tör ki belőlünk, amit már nem tudunk kontroll alatt tartani. A megfelelési kényszer testi tüneteket is eredményezhet, például fejfájást, gyomorpanaszokat, alvászavarokat. Idővel identitásunkra is hatást gyakorolhat, könnyen elveszíthetjük önmagunkat az örökös alkalmazkodás örvényében.

Továbbá fontos kiemelni, hogy a megfelelési kényszer nem eredményez olyan egészséges, mély és közeli kapcsolatokat, mint amilyenekre vágyunk. Mivel mindig a másik érzéseit, gondolatait, kívánságait lessük, kapcsolatunk felszínes marad, partnerünk sosem ismerheti meg igazi énünket. A „people pleasing” ráadásul növeli a bántalmazó kapcsolat valószínűségét, hiszen bármit képesek vagyunk elviselni annak érdekében, hogy magunk mellett tudhassuk partnerünket.

Hogyan változtathatunk?

A megfelelési kényszer megváltoztatása egy hosszú, tudatos folyamat, amely sok időt és energiát igényel, viszont az eredmény önmagunk egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és boldogabb verziója lesz, ami minden erőfeszítést megér. Ez a munka valójában az arany középút megtalálásáról szól a saját és mások igényeinek a kielégítése között. Ehhez azonban elengedhetetlen megértenünk, hogy mindannyian ugyanannyira számítunk, egyikünknek a vágyai sem érnek többet vagy kevesebbet a másikénál.

A változás egyik első és legfontosabb lépése a viselkedésminta felismerése. Ez önmagunk megfigyelését igényli, gondoljuk végig, hányszor mondtunk igent egy nap folyamán úgy, hogy belül nemet akartunk mondani, hányszor kértünk ok nélkül bocsánatot! Hatékony módja lehet a változtatásnak, hogyha időt kérünk a másiktól, ha segítségért fordul hozzánk, így nyugodtan végiggondolhatjuk, mit szeretnénk valójában, mi az, amire nekünk szükségünk van!

A nemet mondás elsajátítása ugyanakkor fokozatosságot igényel, éppen ezért próbáljunk először kisebb dolgokat visszautasítani, mint például egy kávét! Fontos gyakorlat lehet a minőségi énidő. Próbáljuk megtalálni önmagunkat: mi az, amit szeretünk, mi az, amit nem, milyen vágyaink, preferenciáink vannak, akár ételek, italok, sportok terén! Ebben segítségünkre szolgálhat például a naplóírás. Saját magunk megismerésével fedezzük fel értékeinket, jó tulajdonságainkat is!

A legnehezebb lépés mind közül, hogy engedjük, hogy mások csalódjanak bennünk. A megfelelési kényszeres ember legnagyobb félelme, hogy ha csalódást okoz másoknak, ha nem úgy válaszol valamire, ahogy elvárják tőle, akkor már nem fogják szeretni és egyedül marad.

Ha ilyen negatív feltételezések forognának a fejünkben, próbáljuk meg felismerni és elcsitítani őket! Ne gondoljuk azt, hogy visszautasításban részesülünk vagy nem fognak elfogadni minket, ha nem egyezik a véleményünk! Az igaz szeretet nem ezek függvénye: ha valaki nem szeret, nem fogad el minket véleményeinkkel, határainkkal együtt, az valójában soha nem is szeretett minket. Aki viszont ténylegesen szeret minket, az elfogadja és tiszteletben tartja őket, szeretetén mit sem változtatnak.

Próbáljuk meg olyan kapcsolatokba fektetni az energiánkat, ahol egyfajta „adok-kapok” viszony alakul ki abban az értelemben, hogy mindkét fél ugyanannyit ad hozzá a kapcsolathoz, mint amennyit kap tőle! Ne tartsunk fenn olyan kapcsolatokat, amelyekben kizárólag mi adunk! Ezzel együtt meg kell tanulnunk elfogadni, hogy nem fog mindenki kedvelni minket, nem irányíthatjuk, hogy mit gondolnak rólunk mások.

A megfelelési kényszer megváltoztatása természetesen nem egyszerű folyamat. Ha úgy érezzük, hogy beletörik a bicskánk és nehéz érzéseink vannak ezzel kapcsolatban, inkább forduljunk szakemberhez, aki kísérő és támogató lesz ezen az úton!