Kapcsolataink gyakran azért siklanak ki, érnek fájó véget vagy toporognak egy helyben, mert a kommunikáció nem a megfelelő módon történik. Vitatkozás során vagy hétköznapi helyzetekben nem nyílt kommunikációval közvetítjük érzelmeinket, gondolatainkat, hanem a bennünk rejlő szülői vagy gyermeki énünk hangján. A tisztább és kiegyensúlyozottabb kapcsolódásokért érdemes megismerkedni a tranzakcióanalízis fogalmával.

Vegyünk egy mindennapi szituációt! A partnerünk megkérdezi: „nem láttad a kék ingemet, amit múlt héten vettem?”, majd erre egyszerű, egyenes megállapítást teszünk: „talán a vasalnivalók között van még”. Ez egy felnőtt-felnőtt énállapot abból a milliónyi társas érintkezésből, aminek életünk során részesei vagyunk.

Ha azonban bekúsznak a családi minták a képbe, a fenti példa így is alakulhat: „jaj, elkevertem az új kék ingemet” – ilyenkor a partnerünk gyermeki énállapota szólal fel, és könnyen megpendítheti bennünk a szülői énállapotot. „Mert soha semmit nem teszel a helyére” – válaszoljuk ítélkező, kritikus módon, vagy azt feleljük, „segítek megkeresni vagy kivasalom helyette egy másik ingedet”, mint egy gondoskodó szülő.

Könnyen megtörheti a beszélgetést, ha nem az a részünk válaszol, mint aki felé a közlést kezdeményezték. A „nem láttad a kék ingemet, amit múlt héten vettem?” felnőtt-felnőtt kérdésre ilyenkor egy szülő-gyermek válasz bukik ki belőlünk: „te folyton mindent elkeversz”. Ezek a típusú reakciók (keresztezett tranzakciók) gyengíthetik, egyre ingoványosabb terepre terelhetik a kapcsolatot.

Az elméletről dióhéjban

A tranzakcióanalízis egy személyiség- és szisztematikus elmélet, ami a személyiség fejlődésével és a személyes változással foglalkozik. Az elmélet kidolgozása Eric Berne kanadai pszichiáter nevéhez köthető, aki 1941-től foglalkozott a multidiszciplináris elemeken nyugvó –, valamint több módszertani útmutatást is szem előtt tartó – tranzakcióanalízissel.

Az Emberi játszmák című könyve révén ismertté vált szakember azt vallotta, hogy a pszichológia mindenkié, tehát a pszichológiai elemeket a mindennapokba is be tudjuk építeni.

A tranzakciókat alapvető társas érintkezési egységeknek is nevezhetjük, amik nemcsak a jelen pillanatban történő viselkedésünket, hanem a múltbélieket is megmagyarázhatják, sőt segíthetnek előrevetíteni a jövőbeli viszonyulásainkat, kommunikációnkat.

Az elmélet képviselői úgy tartják, hogy az emberek alapvetően jók, lelkileg egészségesek és képesek a fejlődésre (pozitív pszichológia), megvan bennük a gondolkodásra való képesség, és így a saját sorsukat képesek meghatározni, ami idővel akár meg is változtatható.

A szemlélet a társas kapcsolódásokon keresztül vizsgálja a személyiséget, és megismerése, eszközeinek elsajátítása segíthet a kommunikációs minták tudatosításában, az egyenrangú, asszertív, felnőtt kommunikáció elmélyítésében, az intimitáshoz vezető út megtalálásában.

Így épül fel az énállapot-modell

A tranzakcióanalízis egyik alapfogalma az énállapot-modell, ami szerint a személyiség jól körülhatárolt részekre bontható: szülő, felnőtt és gyermek részre. Bár a hármas osztat mindannyiunkban megtalálható, korántsem mindegy, hogy a társas érintkezések során melyik résszel szólunk a másikhoz (aki szintén valamelyik részével fogadja az adott üzenetet, legyen az verbális vagy nonverbális módon közölve).

A tranzakciók kiegészíthetik vagy keresztezhetik egymást (lásd a fenti példát, amikor egy felnőtt-felnőtt kérdésre szülő-gyermek válasz tör utat magának). Utóbbi esetén másik mederbe terelődik a beszélgetés, és ez hosszabb-rövidebb megszakadást is eredményezhet. Gondoljunk például párkapcsolati vitás helyzetekre, amikor a keresztezett tranzakciók egyfajta hierarchiát alakítanak ki, és azon kapjuk magunkat, hogy újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk!

Valódi, ítélkezésmentes párbeszédek

Fontos felismernünk a szülői, felnőtt és gyermeki énállapotunk hangját, és hogy megtanuljunk tudatosan választani közülük, hogy harmonikusan, tisztán kapcsolódjunk másokhoz, sőt önmagunkhoz. Hiszen ez az eszköz nemcsak a konfliktusok hátterében húzódó mélyebb okok feltérképezésére alkalmas, hanem arra is, hogy valódi, ítélkezésmentes, mély dialógust tudjunk folytatni másokkal és önmagunkkal.

Eric Berne elméletét megismerve azt is tudatosíthatjuk, hogy amikor egy adott énállapotból kommunikálunk, akkor vélhetően melyik énállapotát fogjuk aktiválni a beszélgetőtársunknak. Igyekezzünk felnőtt énállapotból megszólalni (ez alatt nemcsak a verbális közléseket értjük, hanem a hanglejtéseket, gesztusokat, testtartásokat és arckifejezéseket is)! Ez abban is segít, hogy a másik fél szintén felnőtt énállapotból reagáljon.

Egy konfliktus során is ég és föld a különbség, ha a szülői vagy gyermeki részünk mondandója helyett inkább így kezdjük: „szeretném elmondani, hogy nekem ez a helyzet nehéz volt, és rosszul esett, amikor…, úgy gondolom, hogy…, arra van szükségem, hogy…”.

Ilyenkor –, ahelyett hogy minősítenénk, kritizálnánk vagy provokálnánk a másikat – a saját érzéseinkről és szükségleteinkről beszélünk, és lehetőséget adunk a konstruktív, felnőtt válaszadásra. Adjunk tehát helyet beszélgetőpartnerünknek, és vegyük észre, ha esetlegen éppen ő az, aki nem engedi, hogy érvényesüljünk, hiszen minden (felnőtt-felnőtt) társas kapcsolatnak mindkét félről szólnia kell! Törekedjünk arra, hogy tiszta fejjel, világos kommunikációval és kölcsönös tisztelettel oldjuk meg problémáinkat!

A szülői és gyermeki énállapotok további részei

Minden énállapotrésznek pozitív és negatív vetülete is van. Ennek felfedezéséhez a szülői, felnőtt és gyermeki énállapotok további részleteivel is érdemes foglalkozni. Ahogy a fentiekből is kirajzolódott, a felnőtt részünk az itt és mostra reagál, méghozzá nyíltan, objektíven, tárgyilagosan. Ezt a részt nem osztjuk tovább.

A szülői énállapotból –, ami felülről viszonyul másokhoz – viszont kettőt különböztetünk meg: az ítélkező/kritikus szülőt („be kellett volna tenned a helyére az ingedet”) és a gondoskodó szülőt, aki figyel, segít, biztonságot nyújt („semmi gond, együtt majd előkerítjük azt az inget”). A szülői részünk sok mindenben hajazhat a felnőtt részünkre, de szabályokkal, elvekkel, szokásokkal rendelkezik. A korai éveink szülőfigurája elevenedik meg benne, gyakran gyerekkori tapasztalatainkat visszhangozza.

Amikor a gyermeki énünk beszél belőlünk, visszatérünk azokhoz a magatartási és gondolkodási formákhoz, amik egykor a gyermeki énünket jellemezték. Ezt az állapotot három részre bonthatjuk szét: alkalmazkodó gyermekre („másik inget is felvehetek, legyen úgy, ahogy te szeretnéd”), lázadó gyermekre („ezt az inget akkor sem fogom hordani, ha törik, ha szakad, hiába készíted ide”), és szabad gyermekre („legfeljebb pólóban megyek, úgy sincs kedvem feszengeni”).

Hogyan segít a pszichológus?

Eric Berne tranzakcióanalízisének értelmezése és használata fontos eszköz az önismeret és a kapcsolati fejlődés terén is. Énállapotaink felismerésével és a felnőtt énünk ápolásával harmonikusabb, szeretetteljesebb kapcsolódásokban lehet részünk. Az érzéseinkről, igényeinkről és határainkról szóló asszertív, felnőtt beszélgetések segítenek kiépíteni a kölcsönös megértést, játszmáktól mentes kapcsolatokat.

A tanácsadás során klienseinket biztatjuk, hogy erősítsék felnőtt énállapotukat. A pszichológussal közösen feltérképezik, hogy melyik énállapot milyen helyzetekben lehet domináns. Ha a kliens változtatásra törekszik, például szeretné, hogy a felnőtt-felnőtt tranzakciók kapják a legnagyobb szeletet az életéből, akkor a pszichológussal együtt azon dolgoznak, hogy bekövetkezzen a fejlődés.

Ha olykor terhesnek vagy megváltoztathatatlannak érezzük társas érintkezéseinket, forduljunk szakemberhez, aki támogat minket a kiegyensúlyozottabb, ítélkezésmentesebb, tisztább és örömtelibb kapcsolódásokban!

Forrás: Berne, E. (1987). Emberi játszmák. Gondolat Kiadó.